Hajdu Noémi

igazgató, BrainRx és mozgásfejlesztő tréner

Településmérnök szakon végeztem és dolgoztam a szakmában 15 évig. Ezzel párhuzamosan gyermek- és felnőtt edzőként dolgozom megszakítás nélkül közel 20 éve, pár éve pedig már mozgásfejlesztőként is. Kétgyermekes anyaként és egyben érintett szülőként, elkötelezett vagyok abban, hogy segítsek a gyerekeknek kihozni a legtöbbet önmagukból, hogy magabiztosan tudjanak megbirkózni az élet összes várt vagy nemvárt kihívásaival.

Laposa Mária

BrainRx tréner

1987-ben kezdtem meg pedagógusi pályafutásom, 2005 óta dolgozom gyógypedagógus tanárként. Mindig motivált, hogy a különleges figyelmet igénylő gyerekeknek megfelelő módon tudjak segíteni, könnyíteni tudjam a mindennapi gondjaik feldolgozását és pozitív élményekhez jussanak általam. Hiszem, hogy minden gyermek egy KINCSESLÁDA, melyhez meg kell találni a megfelelő kulcsot, ami kinyitja.
Három gyermekem közül a két fiamnak olvasási, írási nehézségei jelentkeztek az iskoláskorban, ami megkeserítette hétköznapjainkat, nehezítette céljaik elérését. Tudom, ha akkor rátaláltam volna a megfelelő módszerre, kevesebb kudarc éri őket.

Ranschburg Dóra

BrainRx tréner

2014 óta dolgozom általános iskolában, családsegítő, pedagógiai és fejlesztőpedagógiai asszisztensként. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, nem csupán a munkahelyemen, de a szabadidőmben is – lovastábor és magánórák keretében. Gyakorlottan kezelem a különféle nehézségeket. Hiszem, hogy mindenre van megoldás, ezért sosem adom fel. Munkám során kitartóan törekszem arra, hogy minden gyerek kihozza magából a maximumot, melyhez mindig segítséget nyújtok.
Célom, hogy támaszt nyújtsak a kudarcot átélt gyerekeknek és megmutassam nekik, hogy fontosak és értékesek.

Korhatár

5-8 éveseknek
a legmegfelelőbb az időszak

Személyre szabott

Egyéni képzés, egyéni órák
személyreszabottan,
az igényeknek megfelelően.

Külső belső egyensúly

Idegrendszeri fejlődést is hoz
magával, segíti a koordinációt,
magabiztosságot ad.

Hatás

A mozgásélmény
az agyat is serkenti.